A csukló farkas

0

Az erdőben egyszer a farkas csúnyán félrenyelhetett valamit, amitől rögtön komoly csuklásba kezdett. Az első fél órát még kifejezetten jól viselte, de amikor csak nem múlt el magától, idegeskedni kezdett. Először az egészségét féltette, aztán a renoméját. Otthon is maradt egész nap, megivott több liter vizet, hátha, aztán majd’ belelilult, hogy visszatartsa a lélegzetét, de egyik népi praktika sem használt. Egész éjjel egy percet sem aludt, és még másnap reggel is bele-belerándult az odúja, akkorákat csuklott.

Egy időre félretette a büszkeségét, és csak kimerészkedett otthonról, hátha egy kis testmozgás és friss levegő segít, de eltelt a délelőtt, eltelt az ebédidő, eltelt a délután, és semmi sem változott, a csuklás maradt. Sőt. Másnap és harmadnap, de még negyednap is.

Az erdőben hamar híre ment, hogy a farkas: csuklik. A hörcsögök egész éjjel ezen röhögtek, a medve rögtön pajzán dalt költött róla, a bagoly meg bekopogott hozzá, hogy a legújabb tudományos publikációjának („Szociokulturális változások egy aprócska görcs miatt”) alanyává tegye, de a farkas – mit tesz isten – nem állt kötélnek.

Teltek a napok, a hetek, a hónapok, és a farkas csuklása már majdnem annyira állandó tényezőnek számított az erdőben, mint reggel a Nap, éjjel meg a Hold. A farkas egyre kedvetlenebb és mogorvább lett, alig evett és ritkán járt társaságba (a bagoly meg csak megírta a publikációt), és akárkinek keresztezte az útját, abba belekötött. Olyanokat mondott rosszkedvében mindenkinek, hogy ha valaki netán bőgve ért haza, a család rögtön tudta, hogy belefutott a csukló farkasba, ami már nem csak a farkas, hanem az egész erdő hangulatát és morálját rontotta. Nyilván tenni kell valamit, okoskodott minden egyes ösvény és faág, arról persze nem nyilatkozott egyik sem, hogy mit.

Végül egy nap, amikor a farkas iszonyúan belegázolt a lelkébe (valami megjegyzést tett a farkára és a fülére), a mókus úgy döntött, nem bírja tovább. Meg kell ijeszteni, ez van, mondta mindenkinek, akivel összefutott. Hogy a bánatos toszba’ ijesztesz meg egy farkast, kérdezte tőle a rókától kezdve a medvén át (aki a pajzán dalból már lassan pajzán eposzt fabrikált a hónapok alatt) a bagolyig (ő meg folyamatosan új és új dimenziókat és mozgatórugókat fedezett fel a kutatásához) mindenki, de mókus peckes farka egy pillanatra sem konyult. Megoldom, mondta.

Másnap reggel, amikor hallotta a kedvetlenül csukló farkas közeledését, kiugrált az útra, és az önnön árnyékává soványodott ordasnak szegezte a kérdést:
–  Te farkas, tudod, mi fordult meg a fejemben? Hogy vajon beadtad-e már az adóbevallásod.
A farkas megállt, csuklott kettőt és tanácstalanul nézett a mókusra.
– Merthogy, ugye, itt farkaskodtál egész évben, és ha jól sejtem, még csak el sem számoltad. Al Capone is ebbe bukott bele…
Mégis mióta adóköteles tevékenység farkas lenni, kérdezte a farkas, az uniós átszervezések óta, válaszolt a mókus. Meg hogy ez itt már a civilizáció, az átláthatóság és a Kánaán, de hogy ehhez bizony nekünk is hozzá kell tennünk, és nem lehet mindent csak úgy barmok módjára, és hasonlók, és a mókus egyre jobban belelendült (az évekre visszamenőleg biztos, hogy elhangzott), a farkasnak meg csak csúszott egyre lejjebb az arca. Épp a totál kétségbeesés szélén billegett, amikor a mókus abbahagyta: Jól van, ne parázz, csak vicc volt. Viszont már nem csuklasz – és a lehető leggyorsabban távozott egy tölgyfa teteje felé.

A farkas egy darabig se köpni, se nyelni nem tudott, majd megszállta a nyugalom, hogy tényleg nem csuklik és adóbevallást sem kell készítenei, és vidáman hazakocogott.
Az egész beszélgetést egy fa tövéből figyelő teknősök pedig komótosan megfordultak, és elindultak hazafelé, hogy biztos, ami biztos, ők azért nyitnak egy könyvelőirodát.

Grafika & inspiráció: LIVI

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ!

Szólj hozzá!
Név