A fülesbagoly és a punkbanda

0

A nyuszi és a vaddisznó elég jó cimboráknak számítottak már elég kicsi koruk óta, dacára a méret-, származási és világnézeti különbségeknek. Folyton együtt lógtak valahol, aminek sem az egyik, sem a másik család nem örült, de a gyerekkori barátság az gyerekkori barátság.

Lelkesen és kaján vigyorral támogatták egymás baromságait, a rohadó, erjedt alma-zabálástól a másik félig kopaszra borotválásáig, kis stikliktől a nagy botrányokig: büszkén vállalták, hogy ők az erdő enfant terrible-jei. Szinte mindenkit vérig sértettek legalább egyszer, még a saját szüleiket is.

A nyuszika (az ötletgazda) egyik reggel pompás ötlettel ébredt, és szaladt is rögtön a vaddisznóhoz, hogy végre feltegyék a koronát eddigi áldásos tevékenységükre, méghozzá azzal, hogy megalapítják az erdő első punkzenekarát.
De egyikünk sem tud zenélni, mondta a disznó, pont ez a lényeg, mondta a nyúl, és azonnal lázas munkába is kezdtek, hogy próbahelyet és hangszereket találjanak. A próbahellyel nem volt gond, a hangszerekkel annál inkább, de a nyuszinak ismét volt egy mentő ötlete: leszarom, nekünk az se kell, a vaddisznó pedig megnyugodott, hogy nem kell tényleg megtanulnia zenélni.

Még nevet sem választottak, csak két színt: a lilát meg a rózsaszínt, mert az már annyira punk, hogy nem is az, tehát az. Annyira boldoggá tette őket a dolog, hogy hónapokon keresztül nem próbáltak, de még csak nem is beszéltek a dologról, hiszen ez még egy fokkal nagyobb punkság, mintha tették volna.

A vaddisznónak egy idő után azért lett némi hiányérzete, és azt mondta a nyuszinak, hogy figyelj már, kéne egy énekes. A nyuszi először ciccegett meg húzta a száját, végül belement. De csak olyan állat lehet, akinek van füle, kötötte ki.

El is kezdték a válogatást, de valahogy senki sem volt meggyőző, illetve fogalmazhatunk úgy, hogy az erődben rajtuk kívül senkit sem érdekelt a dolog, így jelentkező sem akadt. Kivéve egyet, a fülesbaglyot, aki szintén nem örvendett túl nagy népszerűségnek.
De nincs füle – mondta a nyúl, de van – mondta a bagoly, bizonyításként megborzolta a fülszerű tollait, de ez nem olyan – mondta vaddisznó, szerintem pedig ettől punk, hogy van, de nem használom – mondta a bagoly, és várta a választ. A nyuszi meg a vaddisznó egy darabig bámulták egymást, méregették a baglyot, majd rávágták, hogy oké, bevettünk.

Így lett a fülesbagoly az erdő egyetlen igazi punkzenekarának énekese, és így írták meg közösen első és egyben utolsó számukat (van fülem, de nem használom / van eszem, de nem használom / van orrom, de nem használom / van farkam, de nem használom), amivel sosem léptek fel és még csak el sem próbálták soha.

A nyuszi, a vaddisznó és a bagoly azóta is az együttes tagjai,a  próbahely megvan, számokat nem írnak, zenélni nem zenélnek, de az biztos, hogy ilyen őszintén és harmóniában kevesen állnak az igazi művészethez és önkifejezéshez.

Grafika & inspiráció: LIVI

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ!

Szólj hozzá!
Név