A sárga bálna

0

A sárga bálnáról sokan beszélnek sokfélét, amiknek hozzávetőleg minden egyes szava baromság – ha csak nem arról beszélnek, hogy a sárga bálna békésen, és a furcsábbnál furcsa haverjai társaságában él az óceán egy kellemesen tágas pontján, ahol egész nap musicaleket néznek és Beatlest hallgatnak.

A sárga bálna ugyanis hatalmas Beatles-rajongó, és még ha nehezünkre is esik elhinni, ez tény. A másik, hogy él-hal a musicalekért. Az operákkal gondban van, mert a szopránok énekhangja általában kellemetlenül rezegtetni a sziláit, de a musical: az oké.
Ellentétben a róla keringő pletykákkal, amik hol vadnak, hol vérszomjasnak, hogy kegyelmet nem ismerőnek írják le, a sárga bálnának élete során nem túl sok kapcsolata és összetűzése volt az emberekkel, mert 1. Apró és szánalmas teremtmények (kivéve persze a Beatlest) (meg a színészeket) (meg az énekeseket), 2. Mégis mi dolga lett volna valaha a mi sárga bálnánknak az emberekkel? Semmi. De semmi.

Legalábbis nem adott semmilyen helyzet arra okot, hogy a sárga bálna kilépjen az ember által teremtett, vérszomjas alteregója mögül, feladja a kényelmes, Beatles- és musical-aláfestésű,  kellemesen nyugodt életét a tengerfenéken: híre miatt nem keresték és nem háborgatták, csak egymást riogatták a borzasztó történetekkel.

Ám a világ rendje egyik nap (amikor a sárga bálna épp azon töprengett, hogy jobb oldalára tetováltassa Johnt és Paul, Ringót és George-ot pedig a balra, vagy fordítva, vagy mindenkit egy oldalra, vagy inkább szépen körben elosztva, vagy – inkább gondolkodjon egy egész hátas, közös csoportképen) mégis csak megborulni látszott, amikor egy delfin érkezett nagy tempóban egyenesen a sárga bálnához, és úgy lihegett, alig bírta elmondani, amit akart: egy élelmes menedzser ötlete folytán a Broadway-n is végre a műsorra tűzik a Sárga tengeralattjáró színpadi musicalváltozatát. De nem ez a nagy hír, folytatta a delfin, hanem hogy most zajlik a casting, és ha valaki, akkor a sárga bálna tökéletesen megfelelne sárga tengeralattjárónak, erre az ötletre akkorára kerekedtek a bálna szemei, mint két hatalmas görögdinnye, 5 perc alatt menetkészbe rántotta magát, azzal irány: a Broadway, és meg sem állt New Yorkig.

Közben egyre szebb és vadabb dolgokról ábrándozott, hogy most végre a közönség elé lép, megmutatja, ki ő valójában, interjúkat ad a Beatles- és  musicalrajongásáról, végre mindenki érteni és szeretni fogja és elfogadja olyannak, amilyen – nem lesz több buta, véres történet és horrormese arról, hogy harap ketté ladikot, csónakot, gőzhajót és anyahajót.

Amint megérkezett, kikászálódott a vízből, a castingiroda felé vette az irányt, szépen bepréselte magát a váróba, kivárta a sorát, bekúszott a színpadra, és apait-anyait beleadott. Pózolt elölről, hátulról, mosolygott, sírt forgott, amikor kérték, majd’ lenyelte keresztben a szereposztó díványt, így igyekezett. A castingdirektor és a munkatársak a reflektorok alatt pusmogtak és sugdostak, majd azt mondták, köszönjük, és hogy egy kicsit szedjen fel, de itt-ott leadhatna, nem elég fiatal, de lehetne egy kicsit idősebb, nem elég tengeralattjáró-szerű, és egy picit talán túlzottan sárga, egy szó, mint száz: nem pont ilyen karaktert keresnek.

A bálna persze értetlenül pislogott, aztán eszébe jutott, hogy talán a castingdirektor és a munkatársai nincsenek tökéletesen tisztában vele, hogy ő kicsoda, ezért a sárga bálna elmondta, márpedig ő a Beatles-rajongó sárga bálna, és hogy az összes dalt kívülről, de visszafele is, de a szúrós szemű castingdirektort ez sem hatotta meg, csak számokat látott meg profitot, de az már minden bizonnyal nem jutott el az agyáig, hogy a világ egyetlen sárga bálnáját látja, és még egyszer, udvariasan azt mondta, hogy köszönjük.
A sárga bálnából – talán már ő sem bánja – így nem lett sárga tengeralattjáró egy párezer dolláros színpadi produkcióban. Amúgy két előadás után levették a műsorról.

Grafika & inspiráció: LIVI

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ!

Szólj hozzá!
Név