Karácsonykor 1. – Beton Betlehem

0

December 24-én, este 7 órakor Józsi tett még egy bágyadt kísérletet arra, hogy életre keltse a villanyórát, egyesével le- és felkapcsolta az összes biztosítékot, a főkapcsolót még kétszer is megcsattogtatta, hátha nem az van, amire gondol, aztán nyugtázta, hogy de bizony, az van, amire gondol, hogyaz Elmű karácsonykor sem szarozik, ha valakire csak úgy rá kell szabadítani a sötétséget.

Morcoskodott egy sort az előszobában, aminek főleg az előszobaszekrény pántjai látták a kárát. Meg az ajtaja. Meg a polcok, de azokon Józsi úgysem tartott semmit. Közben eszébe jutott a volt felesége, hogy az Elmű után elsősorban nyilván minden az ő hibája, aztán az apja, hogy inkább annak, aztán a főnöke, azaz egy hete a volt főnöke, hogy inkább ő pusztuljon meg kétszer, lehetőleg munka közben.

Aztán nagy bánatában és a felelősség mindennemű hárítása közben rájött, hogy a tűzhely nem villannyal, hanem gázzal működik, ezért előkotort a spájznak is használt vécéből némi maradék savanyú vöröset, amit marmonkannában hordott haza az utasellátóból hetente, alágyújtott a kisebb lábosnak, és gyertyafénynél melegített magának egy kis forralt bort. Fűszereket nem használt, cukrot meg nem talált, csak egy kicsit megszáradt mandarint – az ízhatás fokozása érdekében nem csak a gerezdeket, hanem a roppanósan törő héját is beleszórta a melegedő savanyú vörösbe, ami amúgy túl sok savat csinált neki. De csak két liter felett.

A megmelegített, megmandarinozott és gőzölgő  savanyú vöröshöz először rumízű szeszesitalt töltött, majd az egészet a katonai kulcsába merte, amit a leszerelése óta gondosan őrzött. Vagyis ez volt a kulacs hivatalos története, holott Józsi sosem volt katona, a kulacs pedig a bolhapiacon került a tulajdonába, és hogy mi lehetett benne előtte, rejtély – mindenesetre minden beletöltött dolognak adott egy utánozhatatlan bukét, ami félúton volt a fáradt olaj és az elfelejtett, évtizedes pálinka íze között. Józsi szeretette. Más meg sosem kért a kulacsból még egy kortyot.

Aztán a nőtlen, magányos, volt gyári munkás és titkoltan alkoholista Józsi a melegített borral, egy marék teamécsessel, egy jó nagy pokróccal, és még két réteg pulóverrel felszerelkezve leballagott az ötödikről, hogy a fene sem üldögél ilyenkor, december 24-én este a sötét lakásban egyedül. A panelból egyenesen a tízemeletesek által közrefogott, három letaposott bokorból és két ecetfából álló parkba tartott, ahol a növényzet mellett négy, rekreációs jelleggel elhelyezett beton pingpong asztal sorakozott, a hozzájuk tartozó négy rozsdás, harmonikává gyűrt, tésztaszűrőszerűen kiluggatott vaslemez hálóval. A pokrócot az egyikre terítette, rápakolta a meggyújtott mécseseket és a kulacsot, majd leült a panellal szemben, és a világító, villogó, fényes és csillogó ablakokat nézte.

Hol decensen minimálra vették a figurát, hol színes fényfüggönyt varázsoltak az erkélyre, hol csak a tévé fényei villogtak ki az ablakon – olyan volt az egész, mint egy brutalista óriás adventi kalendáriuma. Józsi elidőzött a részleteken, a felcelluxozott karácsonyfaformákon és a fenyőfaágakon, az ablakokban időnként feltűnő szomszédokon, és azt képzelte, hogy a karácsonyi műsort nézi épp a tévében, hogy rohadna meg az Elmű, a volt felesége, az apja és a főnöke, és közben jó mélyeket szippantott a savanyú vörös még savanyúbb illatából, ami az egyetlen dolgot jelentette kerek e világon, ami egy kicsit is megértette. Már épp elmerengett volna azon, milyen váratlan és kevésbé váratlan fordulatoknak köszönhetően kötött ki egy peremvárosi panel lakásában nő, gyerek, fa, ajándék és áram nélkül, és már majdnem kibontotta az önsajnálat azon bugyrát, amit csak annyi alkohollal lehet visszazárni, amennyivel épp nem rendelkezett (unikum), amikor Józsi arra ocsúdott, hogy nyílik a panelkapu, és a házmester némi tétlenkedés, illuzórikus hósöprés és felesleges felügyeleti megfigyelés után egyenesen felé tart.

Kellemes ünnepeket, mi jót csinál, kérdezte az ünneplőbe öltözött házmester (akinek az ünneplő annyit tett, hogy a lukas kétfilléressel felcicomázott micisapkájában feszített), ünneplem a kellemest, mondta Józsi, és odakínálta a kulacsot a házmesternek. Á, szolgálatban nem, na jó, csak egy kortyot, és nagyot húzott a kulacsból. Józsi a kulacs csodálatos zamatában bízva már vette volna vissza, de legnagyobb meglepetésére a házmester egyből, csak úgy per tu, Te, ez jó megjegyzéssel kortyolt még vagy kettő hatalmasat a borból.

Hogy-hogy nem otthon, a melegben, villanyfénynél, kérdezte a házmester, Hát azt elittam, vallotta be Józsi karácsonyi őszinteséggel, és már fordult volna rá a töredelmes vallomásra, de a házmester csak bólintott, hogy van ez így, és kérdés nélkül Józsi mellé telepedett. Biztos nem írtad meg a Jézuskának, hogy kifizetett villanyszámlát kérsz karácsonyra, mi, vetette oda Józsinak, mint aki nem különösebben vár választ a kérdésre, Józsi meg csak magában morogta, hogy inkább azt kellett volna kérnem a Jézuskától, hogy rogyassza rá az ügyintézőkre az egész villamosműveket meg Paksot, de mind a kettőt.

Egy darabig szótlanul kortyolgatták felváltva a rohamosan fogyó és hűlő savanyú vöröset, hol az egyik, hol egy másik ablakot bámulva, amikor ismét nyílt a kapu, és kiballagott rajta Laci bácsi a másodikról, de csak úgy mellényben-papucsban, mint aki nem is gondolja komolyan, hogy lejön, csak inkább úgy leugrik, mint aki körbenéz, hogy minden rendben van-e így december 24-én este 7-kor a környéken, és mint aki nem azt neszelte meg, hogy itt bizony inni lehet, mert ő aztán sosem iszik szervezett módon a házmesterrel. Adjisten, boldog karácsonyt, és már itta is Józsi utolsó korty savanyú vörösét. Miután meggyőződött róla, hogy a kulacs kellően üres, a mellénye belső zsebéből elővarázsolt egy üveg pálinkát. A szokásos? Kérdezte a házmester, a szokásos, mondta Laci bácsi, és olyan csendben járt körbe az üveg Józsi, Laci bácsi és a házmester között, mintha nem szeretnék megzavarni az épp ajándékokat osztogató, áhítatos angyalkákat és a Kisjézust a kisüstivel.

Következőnek és már egyáltalán nem váratlanul az elsőn lakó Ancsa jelent meg, szőrös papucsban, mezítláb, de nagykabátban – mint aki készült a hidegre, de még nem döntötte el, hogy felvállalja-e nyíltan a kíváncsiságát és szenteste még egy fokkal mardosóbb magány  hajtóerejét.  A nyitott kapuban először ő is bágyadtan körbenézett, mint aki várja a nem jövőt, majd csatlakozott a pingpongasztal szótlan társaságához, és egy korty után kedvesen megérdeklődte, hogy ugyan nem láttak-e errefele három külföldit. Karácsonykor is dolgozik, Annácska, kérdezte Laci bácsi, hát, válaszolt Ancsa, ilyenkor kedvezményt is adok, de csak annak, aki nem keresztény. Hulljon rájuk is szeretet? kérdezte a házmester, hát, válaszolt Ancsa és rágyújtott arra az egy szál cigire, amit magával hozott. Józsi mellkasában a savanyú vörös, a kisüsti és a szokatlan társaság hatására enyhült egy fokot a karácsonyi lidércnyomás, és látszódó lehelet-pamacsokként párolgott belőle kifele a rossz érzés.

A mécsesekből lassan kifogyó  gyülekezethez hamarosan Bea néni és a tacskója csatlakozott tollkabátos megváltóként, mert a tacskónak pont most jutott eszébe ajtót kaparászni és jelezni, mesélte Bea néni, hát mit tudok én ilyenkor tenni, le kell jönni a kis döggel. De azért Bea néni hozott magával egy kis misebort is, mert jóban volt a tizediken lakó sekrestyéssel, és egy hatalmas templomi gyertyát is, mert ennyire jóban volt a sekrestyéssel, aki amúgy házból mással nem nagyon, Bea néni meg minden áldott vasárnap együtt buszozott vele a templomba meg haza is, szóval Bea néninek volt renoméja a sekrestyésnél. A tacskó – Pötyi – a hosszú évek alatt minden ízében átvette Bea néni amúgy elég modern, spiritualizmussal, néhány babonával megfuttatott és áhítatos vallásosságát, és úgy nézett körbe a társaságon, mint akinek mindjárt könnybe lábad a szeme a krisztusi szeretettől. Józsi meggyújtotta a vagy 2 kilós gyertyát, hörpölt egyet a miseborból (esküdni mert volna rá, hogy onnan van, mint a savanyú vörös, csak ez fehér), majd egyszer csak hangosan felröhögött, hogy na, akkor fény is, jószág is, ital is és tanácstalan parasztok is vannak, Ancsa meg most várja a három királyokat messzi keletről, alakul a Betlehem, de csak ne várják már ennyire felkészületlenül a Kisjézust.

Laci bácsi, a házmester és Ancsa annyira a saját gondolataiba merült, hogy el is engedték a fülük mellett a megjegyzést, de Bea néni egyből rákapott az ötletre, ha már Józsi a Megváltót emlegette, és a  tacskót Józsi gondjaira bízva szaladt is fel a nyolcadikra a Kovácsékhoz, akik egész nyáron az alatta lévő erkélyen grilleztek, hogy ugyan adjanak már egy kis maradék szenet, kell a Szentestéhez, a házmester meg alászállt a pincébe egy üres olajoshordóért, és Laci bácsi pálinkájának köszönhetően perceken belül kellemes tűz lobogott a pingpong asztalok mellett. Erre aztán a többi lakó is felfigyelt, például a Margit néni, aki ráunt már a karácsonyi műsorra, a keresztrejtvényre meg a horgolásra is, és megfűzte a Pali bácsit, hogy az ő Cézárjuknak is pisilnie kell, meg a másodikon lakó 10 éves Katika, aki hiába várta a hőn áhított Chicco Bello téli babát ajándék cumisüveggel, mert az valahol elakadt a rendszerben, és addig üvöltött, amíg az egész család le nem sétált a térre, hogy Katika megnézhesse magának közelről is Pötyit, meg az irgalmatlan méretű gyertyát. Közben befutott Ancsa három kuncsaftja is, akik tisztelettudóan és csendben csatlakoztak a betlehemeshez, mint a messziről jött, és az egészből semmit sem értő vendégek, akik csak annyit érzékelnek az ünnepből, hogy itt most valami fontos történik, illetve a szokásosból lejövő 20 százalék kedvezményt.

Józsi még mindig ugyanott üldögélt az asztalon az üres kulacsa és a leégett mécsesei mellett, és a savanyú vörös, a kisüsti meg az egyre halványodó önsajnálat függönye mögül leste, ahogy  lassan felpörög körülötte a buli, és ahogy a ház újabb és újabb lakói jelennek meg és tűnnek fel új üvegek, tálak, maradékok és még egy rádió társaságában is, mert ha már ekkora lett a felhajtás, hogy a Kovácsék szenéből rakott tűz ontja a meleget kívülről, belülről meg Laci bácsi kisüstije fűti a magányosra dermedt lelkeket, akkor mindenki szeretett volna lehetőleg minél nagyobb részt kivenni a közös Szentestéből, egy kis (tavalyi) mézeskaláccsal, idei bejglivel, sajtos ropogóssal és tojáslikőrrel, rummal, konyakkal és Éva vermuttal, bolti pogácsával és házi stefániával, lelki nyomorral és szeretetéhséggel, egy pillanatnyi felszabadultsággal és áhítattal. Még a másodikon lakó, kerekesszékes Endrét is kivarázsolták valahogy a térre, akinek amúgy még a leveleit is Ancsa vitte fel, és aki szelíden meg is jegyezte Laci bácsinak, hogy utoljára a balesetekor szórakozott ilyen jót.

A nagy ünneplést ismét Józsi szakította félbe, aki a díszes társaság mellé valóban elkezdte hiányolni az újszülött megváltót. Pár pillanatnyi csend után ismét Bea néni sietett a megoldással, mert ő jóban volt a sekrestyéssel, és felszaladt egy szépen faragott fa Krisztusért, amit a pokróc közepére állított. Na fiam, most már Jézuskánk is van, az meg ne zavarjon, hogy túlkoros, ez úgyis csak egy szimbólum, bökte oldalba cinkosan Józsit – hát ennyit tudok neked mondani én is, a mi megváltó kisdedünk most az az érzés, ami a forralt bor mellett dolgozik a gyomrod meg a szíved tájékán, hogy milyen szépen összegyűltünk itt a pingpong asztalok körül, ez a csupa néma és magányos lélek, hogy megemlékezzünk  a szeretetről, ami a legfontosabb.

Erre mindenki halkan elmorzsolt vagy elszipogott egy kósza könnycseppet, szótlanul kortyolt és harapott még egyet, majd némi csend után Józsi javaslatára közösen elénekelték a Kis karácsony, nagy karácsonyt.

Amikor éjféltájt mindenki hazaszivárgott, Bea néni pedig elindult a misére – Ancsa meg búcsúzóul, nyomában a három királyokkal még odasúgta, hogy ha végzett, akkor akár ingyen is, és Józsi ott maradt egyedül a pokróc közepén álló Jézusszoborral,  a félig leégett templomi gyertyával és egy rakás maradék süteménnyel, már egészen meg volt róla győződve: aznap este annyi fény költözött a szívébe, hogy Elmű, exnej, családi származás és felettes ide vagy oda, akár az egész januárt végigvilágíthatná vele – elvégre nem áram hajtja a világot.

Ajánlott muzsika:

és:

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ!

Szólj hozzá!
Név